45 halottja van az újabb mészárlásnak

Vágólapra másolva!
Újabb mészárlást hajtott végre a Boko Haram szélsőséges iszlamista szervezet Nigéria északkeleti részében, a fegyveres támadásnak legalább 45 halottja van - közölték szemtanúk és helyi tisztségviselők.
Vágólapra másolva!

A szervezet - amely öt éve rettegésben tartja az afrikai ország egy részét - ezúttal Azaya Kura falut vette célba. Felfegyverzett tagjai motoron érkeztek a településre, majd lövöldözni kezdtek a helyiekre. A házak felét lerombolták, számos járművet tönkretettek, a háziállatok egy részét pedig magukkal vitték - mondták el helyi hivatalnokok, illetve a polgárőrség illetékese.

Több áldozat is lehet

A támadás után 45 holttestet szállítottak el a helyszínről, de az áldozatok tényleges száma ennél feltehetően több, mert sokan vérző sebekkel menekültek el a környező bozótosba.

A Boko Haram 2009 óta több mint tízezer emberrel végzett a rendőrség, a hadsereg, a templomok és az iskolák elleni támadásaiban. Számos emberrablásért is felelős, köztük 276 iskolás lány eltűnéséért. Tavaly májusban a nigériai vezetés szükségállapotot hirdetett az ország egy részében, és ENSZ-adatok szerint csak azóta másfél millió ember hagyta el otthonát a térségben.