Lemondott a lengyel országos választási bizottság elnöke

Vágólapra másolva!
Lemondott posztjáról péntek délután Stefan Jaworski, a lengyel országos választási bizottság elnöke, távozása a vasárnapi helyhatósági választásokon leadott szavazatok akadozó számlálásával függ össze.
Vágólapra másolva!

A hatvannyolc éves Jaworski 2010 óta volt a bizottság elnöke. Szerdán Kazimierz Czaplicki, a bizottság végrehajtó szervének, az országos választási irodának elnöke köszönt le hivataláról. Azt megelőzően Bronislaw Komorowski lengyel elnök őrültségnek nevezte azt a követelést, hogy az egész bizottságot leváltsák. A testület menesztését ugyanis több politikai erő, köztük a legfőbb ellenzéki párt, a Jog és Igazságosság követelte. Ugyanezzel a követeléssel szerveztek ülősztrájkot a csütörtök esti tüntetés után a bizottság székhelyébe behatoló tiltakozók.

E megmozdulás miatt a bizottság felfüggesztette a választási eredmények feldolgozását. Miután a rendőrség péntekre virradó éjjel őrizetbe vette a tiltakozókat és velük együtt a helyszínen dolgozó újságírókat is, a bizottság péntek délelőtt felújította tevékenységét. A választási eredmények közlését péntek délutánra ígérte a bizottság, erre azonban egyelőre nem került sor.

A szavazás és a szavazatszámlálás során tapasztalt számos szabálytalanság miatt a választásokat az exit pollok szerint megnyerő PiS és a szintén ellenzéki Baloldali Demokratikus Szövetség (SLD) új szavazás meghirdetését sürgette még csütörtökön. Az SLD az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megfigyelőinek meghívását is követelte az új választásokra.