Oroszország nem akarja elszigetelni magát a külvilágtól és nem hagyja azt sem, hogy bárki falat építsen köré - közölte Vlagyimir Putyin egy interjúban.

Az orosz államfő a TASZSZ állami hírügynökség által készített interjúban elmondta, hogy Oroszország nem akar hosszas vitába bocsátkozni a Nyugattal és folytatni kívánja a párbeszédet, mindazonáltal megvédi saját geopolitikai érdekeit.

Hasonló a helyzet, mint Jelcin idején

Putyin úgy vélte, hogy „Oroszország alig áll lábra, megerősödik és kinyilvánítja jogát saját érdekeinek védelmére külföldön, rögtön megváltozik a viszonyulás az államhoz és vezetőihez”. Példaként Borisz Jelcint említette, aki, mint mondta, „kezdetben bármit csinált, arra Nyugaton hurráztak”.

Vlagyimir Putyin nem akar hosszasan vitatkozni a Nyugattal. Megbékélt?Forrás: AFP/RIA Novosti/Michael Klimentyev

Amint a volt orosz államfő Jugoszlávia védelmére kelt, a nyugatiak szemében azonnal alkoholistává vált, és majdnem a Nyugat ellenségévé. „Mind hirtelen megtudták, hogy Borisz Nyikolajevics szeret inni. Talán ez korábban titok volt?” - mondta az orosz elnök.

"Ilyen a világ berendezkedése"

A politikus szerint ugyanez a helyzet Ukrajnával kapcsolatban, ahol Oroszország a saját érdekeit védi, de azoknak és az ott élő orosz ajkúaknak, a „sajátjaiknak” a megvédésében a Nyugat megakadályozza Moszkvát. Úgy vélte, hogy egyáltalán nem Krím félszigettel és Ukrajnával kapcsolatos politikája miatt támadják Oroszországot külföldön: „Ha ez nem lenne, akkor találnának más indokot”. Hozzátette, hogy „nem kell dramatizálni a helyzetet, ilyen a világ berendezkedése”, és a geopolitikai érdekekért vívott harcról van szó.

A G20-ak találkozóján mindenki Putyint "támadta" kérdéseivel az ukrán válság kapcsán. Az orosz elnök nem érzi magát hibásnak, mostanában elfordul a vitáktól.Forrás: AFP/Alain Jocard

Nem akar örökkké elnök lenni

Belpolitikai kérdésekről szólva az orosz államfő kijelentette, hogy nem akar „örökre” ezen a poszton maradni, mert az ártana az országnak, és neki sincs arra szüksége, de nem zárta ki, hogy 2018-ban indul az elnökválasztáson. Az orosz alkotmány lehetővé teszi, hogy a 2012-ben harmadszor is elnökké választott politikus ismét indulhasson az államfői posztért.