Népszavazást tervez az ukrán elnök a NATO-csatlakozásról

Vágólapra másolva!
Amennyiben Ukrajna teljesíti a NATO-tagság bizonyos feltételeit, akkor népszavazáson döntenek majd a csatlakozásról, jelentette be Petro Porosenko elnök.
Vágólapra másolva!

Porosenko a litván elnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján közölte, hogy már „kitalálta, melyek ezek a feltételek”, de részletekbe nem bocsátkozott.

Egy moszkvai illetékes éppen a múlt héten követelt „száz százalékos garanciát” arra, hogy Ukrajna még csak fel sem veti a NATO-csatlakozás lehetőségét.

A NATO nem szab feltételeket

A NATO-nak nincs előre megszabott, merev feltételrendszere, amelyet teljesítenie kellene egy-egy államnak, mielőtt felkérik a csatlakozásra. Ugyanakkor csak olyan országok válhatnak a szövetség tagjaivá, amelyek „képesek hozzájárulni az észak-atlanti térség biztonságához és stabilitásához” – idézte a BBC, emlékeztetve arra, hogy elemzők szerint Ukrajna aligha megfelelő partner ebből a szempontból.

Vlagyimir Putyin orosz elnök szóvivője, Dmitrij Preszkov nemrégiben a BBC-nek nyilatkozva azzal vádolta meg a NATO-t, hogy megszegte történelmi ígéretét, hiszen folyamatosan egyre közelebb nyomul Oroszország határaihoz, és ezzel próbálja megbontani a „hatalmi egyensúlyt”.