Hívatlanul ment Orbán Viktor Litvániába

Vágólapra másolva!
Sem a litván miniszterelnök, sem pedig az államfő nem fogadta Orbán Viktort, amikor november 23-án a balti államba utazott, ahol Hende Csaba védelmi miniszter társaságában részt vett a litván hadsereg megalakulásának évfordulója alkalmából rendezett díszszemlén. Helyi sajtójelentések szerint még az ünnepségen sem állt vele szóba litván politikus.
Vágólapra másolva!

A litván államfő és a miniszterelnök sajtótitkára is elmondta a diplomáciai incidensről beszámoló Birzsevoj Lider című lapnak, hogy nem hívták meg litvániai látogatásra Orbán Viktort, és nem is terveztek találkozni vele.

A brókerek és befektetők számára készülő orosz nyelvű lap beszámolója szerint az eseményen megjelent újságírók megjegyezték, hogy Orbán Viktor a díszszemlén távolabb állt a litván politikusoktól, aminek valószínűleg az lehetett az oka, hogy a litván kormány nem kívánt érintkezni „az agresszív oroszbarát politikussal”.

„A nemzetközi diplomáciai protokoll szerint az ilyen vizit arcátlanságnak minősül, mivel az ilyen szintű eseményekre általában a fegyveres erők főparancsnokai érkeznek, nem pedig egy ország első embere. Ugyanakkor Litvánia nem tudja megakadályozni Orbán látogatását, mivel a területén tartózkodik magyar katonák egy kontingense, és a miniszterelnöknek teljes mértékben joga van őket meglátogatni” – olvasható a lap internetes oldalán.

Az MTI is csupán arról számolt be, hogy Hende Csaba és Orbán Viktor meglátogatta a Litvániában két hónapig feladatot teljesítő magyar lövészszázadot.

Mindenki meglepődött

A Birzsevoj Lider, amely az írásban többször is felemlegette Orbán Viktor oroszbarátságát, megszólaltatta Laurynas Kasciunas ismert politológust, aki „híres a magyar miniszterelnök iránt táplált rokonszenvéről”.

A politológus kijelentette, hogy Orbán vilniusi látogatása mindenki számára teljesen váratlan volt, beleértve őt magát is. Szerinte „Orbán Viktor ilyen jellegű lépéseinek az a célja, hogy megmutassa az európai közösségnek, Magyarország a Kremllel fenntartott szemmel látható barátságtól függetlenül teljesíti nemzetközi kötelezettségeit, legalábbis a NATO szintjén. A politológus szerint az ilyen lépés Budapest PR-ja lehet, azt demonstrálja, hogy Magyarország európai ország marad, nem pedig oroszbarát vagy Putyin-barát” – írta a lap.

Ugyanakkor Laurynas Kasciunas reményét fejezte ki, hogy az európai közösség „nem dől be” Orbán Viktor hasonló lépéseinek, és emlékeztetett arra, hogy Európában éppen Magyarország támogatja Putyint, és állította le az orosz agresszió ideje alatt az Ukrajnába irányuló gázszállításokat.

Az ügyben az Origo megkereste Havasi Bertalant, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetőjét, aki a következőt válaszolta: „Orbán Viktor a litván fegyveres erők napja alkalmából villámlátogatást tett Vilniusban, Litvánia vezetőivel együtt megtekintette a díszszemlét, majd a litvániai hadgyakorlaton részt vevő magyar katonákkal találkozott”.