Egy New Jerseyben túrázó fiatalt marcangolt szét egy medve. A 160 kilós állat a 22 éves áldozat telefonját is megrágta, de a rendőrség így is előhívta a fiú utolsó fényképeit.

A megölt Darsh Patel legutolsó fotóján az állat már kevesebb, mint 30 méterre van a fotóstól. A fiatal négy barátjával indult sétára West Milfordban, ahol még soha nem regisztráltak hasonló medvetámadást.

A fiatalokat állítólag az esetet megelőzően túrázók már figyelmeztették a kóbor állat jelenlétére, de ők nem vették komolyan a veszélyt, sőt kifejezetten keresték az állatot. Amikor meglátták, legalább hat fotót készítettek róla.

Ezt a fotót mentették ki a fiatal telefonjából.Forrás: Origo

Közben az állat egyre közelebb került hozzájuk, és már hiába fogták menekülőre, a medve követte őket. A fiúk ekkor szóródtak szét a szélrózsa minden irányába, és futni kezdtek. Darsh Patel azonban fáradt lehetett, és a cipőjét is elhagyta a menekülésben, ezért úgy döntött, hogy felmászik egy kisebb sziklára. Rossz döntés volt.

Később a négy kimerült barát keresni kezdte ötödik társukat, de Patelt nem lelték. A rendőrségnek pedig csak a holttestet sikerült megtalálnia. A tetemet a medve őrizte, így az állatot a rendőrök azonnal ártalmatlanították.