A politikusok ne legyenek telhetetlenek!

Vágólapra másolva!
Mondja a cseh államfő.
Vágólapra másolva!

Telhetetlennek nevezte Milos Zeman államfő a cseh törvényhozókat, akik azt akarják, hogy januártól 14,5 százalékkal emelkedjen a fizetésük, míg a közszférában a béremelkedés mértéke csak 3,5 százalékos lesz. "Ez egész egyszerűen telhetetlenség, amit – ha elfogadják meg fogok vétózni" jelentette ki Zeman. "Meggyőződésem, hogy a képviselők és a szenátorok havi bérének szintén 3,5 százalékkal kell emelkednie" mondta.

Mennyivel emelkedjen?

2010 óta a politikusi fizetések takarékossági okok miatt nem változtak. Az akkor hozott döntés az idei év végén érvényét veszti, és a politikusok bérei bizonyos szabályok szerint újra emelkednének, 26 százalékkal. A Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) által vezetett kormánykoalíció ezért azt javasolta, hogy a politikusi bérek is 3,5 százalékkal nőjenek. A parlament két háza hosszú viták után 14,5 százalékos, kompromisszumos bérnövekedési javaslatot fogadott el. A CSSD elnöksége ezután felszólította képviselőit és szenátorait, hogy a javaslatot utasítsák el. Ha a törvényhozók nem tudnak megegyezni a fizetésemelés mértékéről, januártól a bérük az eredeti szabály szerint, 26 százalékkal fog nőni.