Obama: Kapcsolatom Putyinnal közvetlen, gyakorlatias és őszinte

Vágólapra másolva!
De Medvegyevvel jobb volt.
Vágólapra másolva!

Barack Obama amerikai elnök egy cégvezetőkkel folytatott megbeszélésen azt mondta, hogy az ukrajnai konfliktus miatt Moszkvával szemben bevezetett nyugati szankciók ártottak az orosz gazdaságnak. Obama ugyanakkor elismerte, hogy ugyanazok a lépések, amelyek Oroszországot nemzetközi szinten teljesen elszigetelik, odahaza népszerűek. Barack Obama szerint Vlagyimir Putyin egy nacionalista, múltba tekintő politikai megközelítésbe "improvizálta magát".

Medvegyevvel jobb volt

"A kapcsolatom Putyinnal közvetlen, gyakorlatias és őszinte" - mondta az amerikai elnök. Szavai szerint az előző orosz elnökkel, Dmitrij Medvegyevvel "nagyon produktív" és szorosabb volt a viszonya, még akkor is, ha Putyiné volt "a trón mögötti hatalom".

Kiberháború Kínával

Barack Obama szerint vitathatatlan, hogy a kínaiak kibernetikai eszközökkel kereskedelmi titkokat tulajdonítanak el, és Washington ebben a témában erős nyomást gyakorol Pekingre. Kínának "nagyon erős érdeke", hogy jó viszonyban legyen az Egyesült Államokkal, és Amerika is kölcsönösen előnyös, konstruktív kapcsolatokra törekszik a kelet-ázsiai nagyhatalommal, véli az amerikai elnök.