Putyintól kértek segítséget a haiti tüntetők

Haiti, tüntetés, zavargások
Vágólapra másolva!
Zavargásokba torkolló kormányellenes tüntetések voltak Haitin. A tiltakozók az elnök és a kormányfő távozását követelték, és Vlagyimir Putyin orosz elnöktől kértek segítséget.
Vágólapra másolva!

Zavargásokba torkollott egy több ezres kormányellenes tüntetés Haitin péntek este. A tüntetők a főváros, Port au Prince utcáin gyűltek össze, ahol Michael Martelly elnök és Laurent Lamothe kormányfő távozását, illetve a régóta esedékes választások megtartását követelték.

Több száz embernek sikerült eljutni a nemzeti palota közelébe, amely évek óta lezárt terület, ahova nem engednek be hétköznapi állampolgárokat. A tüntetők gumikat égettek, és összecsaptak a lecsitításukra kirendelt rendőrökkel, akik könnygázt vetettek be.

Forrás: AFP/Hector Retamal

Sok tiltakozó azzal vádolta az USA-t, hogy a jelenlegi vezetést támogatja, és Vlagyimir Putyin orosz elnöktől kértek segítséget.

Martelly elnöknek már 2011-ben ki kellett volna írni az általános választásokat, de patthelyzetbe került az ellenzékkel a választójogi törvény módosításán, így határozatlan időre elhalasztotta a szavazást.

Haiti, tüntetés, zavargások Forrás: AFP/Hector Retamal

Az ellenzék azzal vádolja az elnököt, hogy rendeletekkel akar kormányozni, a kormány szerint viszont az ellenzéki politikusok húzzák az időt annak érdekében, hogy még tovább maradhassanak meglévő pozícióikban.

Az ország máig nem tudta kiheverni a 2010-es pusztító földrengés okozta károkat.