A kínai rendőrség keresi azt a száznál több vietnami nőt, akit ugyanaz a közvetítő adott el feleségnek falusi férfiaknak. 

Mivel Kínában a fiúgyerek értékesebb a lánynál, az egyke-politika miatt súlyos nőhiány alakult ki az országban, elsősorban vidéken: minden száz nőre 118 férfi jut – emlékeztetett az AFP francia hírügynökség.

A szegényebbek ezért a környező országokból vásárolnak maguknak feleséget.

Sokba kerül az asszony

A most eltűnt asszonyokat ugyanaz a házasságközvetítő adta el – fejenként 115 ezer jüanért (4,6 millió forintért). Egy kínai feleség azonban a China Daily szerint sokkal többe, akár 400 ezer jüanba (16 millió forintba) is kerülhet, mert szóba sem állnak a férjjelölttel, ha nincs háza, autója és jelentős vagyona.

Csak egy gyerek engedélyezett, és akkor inkább fiú legyenForrás: AFP/Imaginechina/Yin Ming

Gyanúsan egyszerre tűntek el

November 20-án az ifjú asszonyok közölték a férjükkel, hogy a többi vietnamival vacsoráznak. Haza azonban nem tértek, és pár nappal később kiderült, hogy eltűnt a házasságközvetítő is.

Egyetlen asszony tért csak haza, aki elmesélte, hogy vacsora után „elveszítette az eszméletét”, és csak egy távoli faluban tért magához. Ezután közölték vele, hogy máshová viszik, ahol új férjet kap. Sikerült elmenekülnie, és hazaérkezése után feljelentést tett a rendőrségen – számolt be a BBC.

A helyi rendőrség szerint szervezett emberkereskedő banda állhat az ügy mögött.

Akinek nem jut kínai asszony, kénytelen külföldről vásárolni feleségetForrás: AFP/Imaginechina/Gao Lin Hk