Merénylet a spanyol kormánypárt központjánál

Madrid, 2014. december 19.
Rendőrök a kormányzó konzervatív, kereszténydemokrata Néppárt székházánál Madridban 2014. december 19-én, miután egy spanyolt férfi autójával belehajtott az épületbe. Az elkövető, akinek tönkrement a vállalkozása, és Mario Rajoy
Rendőrök a kormányzó konzervatív, kereszténydemokrata Néppárt székházánál
Vágólapra másolva!
Gázpalackokkal és ipari műtrágyával megrakott autóval hajtott bele egy férfi a Spanyolországban kormányzó Néppárt székházának épületébe pénteken kora reggel Madrid belvárosában - közölték a hatóságok.
Vágólapra másolva!

A személyautó áttörte a bejárat üvegajtaját és az épület aulájában állt meg, teljesen összetörve. Az ütközésben senki nem sérült meg. A sofőrt a rendőrök elfogták, a 37 éves férfi - a hírek szerint üzletember - azzal indokolta tettét, hogy anyagilag teljesen tönkrement, mindenét elvesztette.

Az eset után a rendőrség elővigyázatosságból kiürítette és lezárta a környéket, amíg a tűzszerészek megvizsgálták a kocsiban lévő zsákok tartalmát. Kiderült, hogy ipari műtrágya volt bennük, amelynek összetevői alkalmasak robbanószerként való használatra.

Rendőrök a kormányzó konzervatív, kereszténydemokrata Néppárt székházánál Forrás: MTI/EPA/EFE/Angel Diaz