Idén tízezer embert tartóztattak le Egyiptomban

Vágólapra másolva!
Vagy még annál is többet.
Vágólapra másolva!

Közel tízezer tüntetőt, lázongót és erőszakos támadót vettek őrizetbe az egyiptomi biztonsági erők az elmúlt tizenkét hónapban, mondta el Abdel-Fattáh Oszmán, az egyiptomi belügyminiszter PR-tanácsadója. A kormány szigorú bánásmódja azok ellen irányul, akik megpróbálnak gátat vetni az észak-afrikai ország fejlődésének, tette hozzá.

Kissé alábecsülte

Az egyiptomi vezetés ritkán ad összesítést arról, hány embert fogtak el a kormány bírálói közül. Biztonsági szakértők mindenesetre több mint húszezerre teszik a Mohamed Murszi egykori egyiptomi elnök 2013 júliusi megbuktatása óta letartóztatottak számát, s az AP amerikai hírügynökség szerint Oszmán kissé alulbecsülte az őrizetbe vételek idei számát. Az észak-afrikai ország vezetése a Murszi bukása után kialakult, véres kimenetelű tömegtüntetéseket követően törvényt hozott arról, hogy a tüntetésekhez előzetes hatósági engedélyre van szükség. A szabályozást élesen bírálták jogvédő szervezetek. Úgy vélték, ezzel több ezer tüntető válhat törvénysértővé, amennyiben spontán megmozduláson vagy előre nem engedélyezett tiltakozáson vesz részt.