Washington intézhetett kibertámadást Észak-Korea ellen

Vágólapra másolva!
Ismét akadozott kedden az internetelérés Észak-Koreában, miután az előző napon órákon át teljes egészében szünetelt a szolgáltatás - tudatta egy amerikai kiberbiztonsági vállalat.
Vágólapra másolva!

A Dyn Research nevű cég szerint kedden újra kimaradások voltak a szolgáltatásban az országban, nem sokkal azután, hogy mintegy tízórás szünet után helyreállt az észak-koreai internetszolgálatók működése.

A leállások okát nem tudni, szakértők szerint áramkimaradás vagy akár kibertámadás is okozhatta azokat, mindenesetre találgatásokat váltott ki, hogy Barack Obama elnök múlt pénteken válaszlépéseket helyezett kilátásba a Sony Pictures amerikai filmforgalmazó céget sújtó november végi hackertámadás miatt, amelynek elkövetésével Washington Észak-Koreát vádolja. A betörést az amerikai cég phenjani vezetésből gúnyt űző The Interview című filmvígjátéka válthatta ki. Az amerikai külügyminisztérium illetékesei kitérő válaszokat adtak arra a kérdésre, hogy Washingtonnak köze volt-e az észak-koreai internet-szolgáltatásban beállt zavarokhoz.

Észak-Korea a világ egyik legelzártabb országa, csak keveseknek van számítógép-hozzáférésük, s akiknek van, azok is jellemzően csak a belföldi intranet hálózatot érik el. Bár az országnak van szélessávú internetkapcsolata a külvilággal, a lakosságnak csak egy szűk rétege éri el a világhálót.