A NATO bővítése miatt valamit lépni kell az oroszoknak

Vágólapra másolva!
Az ukrán parlament döntésére reagált szokásos heti tájékoztatóján az orosz külügyi szóvivő. Szerinte az észak-atlanti szervezet lehetséges keleti bővítése nagyon komoly katonapolitikai eltolódáshoz vezet. 
Vágólapra másolva!

Az orosz külügy képviselője az ukrán parlament keddi döntésére reagált. Alekszandr Lukasevics szerint Ukrajna egy olyan törvényt fogadott el, amely a NATO-csatlakozáshoz vezethet, ez pedig "a szükséges megfelelő lépésekre" kényszeríti Oroszországot. Arról, hogy ezek pontosan mik lehetnek, nem beszélt.

Szerinte a NATO további bővítése nagyon komoly katonapolitikai eltolódáshoz vezet nemcsak Európában, hanem az egész világon, és közvetlenül érinti Oroszország nemzetbiztonsági érdekeit.

Alekszandr Lukasevics bírálta az ukrán vezetést. Elmondta: az ukrajnai kormány a NATO-hoz közeledésre az Oroszországgal való normális kapcsolat alternatívájaként tekint, ez pedig tovább nehezítheti az orosz-ukrán kapcsolatokat.

A szóvivő szerint az ukrán döntés időpontja is érthetetlen, hiszen már kedvező folyamatok indultak a délkelet-ukrajnai helyzet rendezésében.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszternek sem tetszik az ukrán döntés. Szerinte már maga az elképzelés, hogy Kijev a NATO-ba törekszik, nemcsak az ukrán népre, hanem az európai biztonságra is veszélyes. Azt is hozzátette, hogy Ukrajna, mint szövetséges állam, nem veszett el Oroszország számára. "Nem lehet elválasztani Oroszországot és Ukrajnát" – mondta.