Van, ahol már 2015 van

Vágólapra másolva!
Egyes dél-csendes-óceáni szigeteken 2015-öt írnak közép-európai idő szerint 11 óra óta, Új-Zélandon pedig déli 12 óra óta.
Vágólapra másolva!

Elsőként lépett át - harmincfokos hőségben - az újévbe a Szamoa-szigetek nyugati fele és Kiribati egyes szigetei, valamint az Új-Zélandhoz tartozó Tokelau-sziget. A szigeteken a nyugati stílusú mulatságokkal és az ősi hagyományokkal felváltva búcsúztatták az óévet, illetve köszöntötték az újat.

Közép-európai idő szerint délben kezdte meg az új esztendőt egyebek közt Új-Zéland, a Salamon-szigetek, valamint Niue és Tonga. Az első nagyszabású szabadtéri szilveszteri ünnepségre az ausztráliai Sydneybe várták a szórakozni vágyókat magyar idő szerint délután 2-kor. A szervezők előzetesen arra számítottak, hogy másfél millióan gyűlnek össze a kikötőben, a híres operaház mellett a világ egyik legnagyobb tűzijátékára.

Malajziában az óév katasztrófái - a három légi szerencsétlenség és a keleti országrészt sújtó áradások - miatt lefújták a legtöbb ünnepséget. A Kuala Lumpur-i "nemzeti" szilveszterre szánt 700 ezer eurónyi összeget inkább a földönfutóvá vált árvízkárosultak megsegítésére fordítják, közölte a kormány.

A dátumválasztó mindkét oldalán elterülő Szamoa-szigeteken egyébként kétszer ünneplik az újévet: az Egyesült Államokhoz tartozó keleti részen, Amerikai Szamoán - csakúgy, mint a Hawaii-szigeteken - csütörtökön délelőtt 11-kor.