Nyemcovot az amerikai kapcsolatai miatt ölhették meg

Borisz Nyemcov
Bizonyítékai voltak
Vágólapra másolva!
Borisz Nyemcov meggyilkolásának az lehetett az indítéka, hogy az ellenzéki orosz politikus segített összeállítani az amerikaiaknak a szankciókkal sújtandó oroszok listáját – írta a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung című vasárnapi német lap.
Vágólapra másolva!

A lap titkosszolgálati forrásokra hivatkozva azt írta, hogy Borisz Nyemcov a Krím Oroszországhoz csatolása után közreműködött a Washington által beutazási tilalommal és számlabefagyasztással sújtott vezető orosz politikusok és üzletemberek listájának összeállításában.

Borszi Nyemcovot a Kreml tövében lőtték agyon Forrás: MTI/EPA/Szergej Ilnyickij

Putyin és barátai

A névsort csak belső információk alapján lehetett összeállítani – emelte ki a lap, kifejtve, hogy a listán ugyan főként Vlagyimir Putyin orosz elnök közeli barátai és munkatársai szerepelnek, de köztük van Szergej Nariskin, az orosz törvényhozás elnöke is, aki a források szerint röviddel a Krím elfoglalása után titokban a félszigetre utazott, hogy kiválassza a megszerzett terület jövőbeni kormányzóját.

Vlagyimir Milov orosz ellenzéki politikus is valószínűnek tartja, hogy a gyilkosság összefügghet Nyemcovnak az Oroszország elleni szankciók iránti elkötelezettsége iránt. Putyinnak és környezetéből egyeseknek a vártnál nagyobb gondjaik támadtak a szankciók miatt, és már régóta személyesen Nyemcovot tartották felelősnek a büntetőintézkedések miatt – mondta Milov egy rádióinterjúban.

Soros György is támogathatta Nyemcovot

A lap szerint Nyemcov már 2012-ben is segített az amerikaiaknak, amikor az úgynevezett Magnizkij-ügy miatt állítottak össze szankciós listát. Szergej Magnizkij egy amerikai társaság munkatársa volt, adózási bűncselekmények vádja miatt került egy moszkvai börtönbe, súlyos beteg volt, és az amerikai értelmezés szerint azért halt meg, mert a börtönben megtagadták tőle az orvosi segítséget.

A lap hozzátette, hogy értesülésük szerint Borisz Nyemcovot anyagilag támogatta Soros György magyar származású amerikai üzletember.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!