A nácizmus és kommunizmus bűneit kutató és a vétkesek ellen eljáró intézet (IPN) listáján 8753 személy, köztük 186 nő neve szerepel - mondta Waldemar Szwiec, az IPN krakkói részlege nyomozati osztályának vezetője. Az osztály négy éve vizsgálódik a második világháború alatt az auschwitzi haláltáborban elkövetett bűntettek ügyében.
A korábbi listák alapján csak 4-6 ezer személy volt ismert, akik közül az IPN adatai szerint csak 770 embert ítéltek el a második világháború befejezése után. A bővebb névsor lehetővé teszi az eddig a büntetőeljárást elkerülő háborús bűnösök bíróság elé állítását. A nyomozók feltételezése szerint az auschwitzi haláltábor több tucat működtetője még életben van.
Swiec elmondta: a 770 elítéltnél sokat többet állítottak bíróság elé a háború utáni szövetséges megszállási zónákban, majd a két német állam területén, az egykori Csehszlovákiában, Hollandiában és a Szovjetunióban. Sok vádlottat azonban felmentettek, vagy megszüntették az ellenük folytatott eljárást.
Közlése szerint jelenleg a már összeállított lista ellenőrzésén dolgoznak, a kutatók többek között a forrásanyagokat vizsgálják, összevetik a névsort a láger szervezeti hálózatával. Így minden személy szolgálati adatait közzétehetik majd, és összeállíthatják a táborban végzett orvosi kísérletek áldozatainak névsorát is. Arról, hogy milyen formában teszik közzé a listát, még nem született döntés.
Az auschwitzi koncentrációs tábort a náci Németország 1940-ben, eredetileg lengyel foglyok számára építtette Lengyelországnak a harmadik birodalomhoz csatolt részén. A szomszédos birkenaui láger két évvel később jött létre. A megszállt Lengyelország területén működtetett számos más tábor mellett ez lett a zsidók megsemmisítésének fő színhelye.
Az auschwitzi múzeum 1,3 millióra teszi a táborkomplexumba deportáltak számát, akik közül 1,1 millió volt zsidó, de sok volt a lengyel, roma és szovjet hadifogoly is. A Magyarországról odahurcolt zsidók száma meghaladta a 430 ezret. Az auschwitzi lágerkomplexumban a náci németek legkevesebb 1,1 millió embert, köztük mintegy 1 millió zsidót gyilkoltak meg.