Vágólapra másolva!
A támadás utcáját lezárva tartják.
Vágólapra másolva!

Fokozott ellenőrzéseket tapasztalt az M1 Híradó tudósítója szerdán este Párizsban, a napközben történt terrorcselekmény után. A Híradó munkatársa már a francia fővárosba bevezető utakon is komoly rendőri ellenőrzéseket tapasztalt. Beszámolója szerint a rendőrök fegyveres katonákkal együtt járőröznek, ellenőrzik a buszmegállókat, vasútállomásokat és repülőtereket is. Még újságíróként sem jutott a merénylet helyszínének közvetlen közelébe, a szerkesztőség utcáját ugyanis továbbra is lezárva tartják.

Elhagyott csomagok

A Híradóban Párizsban tartózkodó magyarok is megszólaltak, akik szintén jelentős rendőri készültségről számoltak be, valamint arról, hogy hangosbemondókkal figyelmeztetik az embereket: figyeljenek az elhagyott csomagokra.