Donyeckben sincs béke

Vágólapra másolva!
Négy ukrán katona és két civil meghalt a harcokban az elmúlt 24 órában Kelet-Ukrajnában - közölték a kijevi hatóságok pénteken.
Vágólapra másolva!

Andrij Liszenko, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács szóvivője azt mondta, hogy négy katona meghalt, nyolc megsebesült. Közlése szerint ötven alkalommal érték támadások kézi fegyverekből, akna- és rakétavetőkből az ukrán hadsereg állásait.

Donyeck

Az oroszbarát felkelők "fellegvárában", Donyeckben az önkormányzat internetes oldalán arról számolt be, hogy két civil meghalt, hét megsebesült a város északnyugati részén lévő negyedek elleni tüzérségi támadásban. A sűrűn lakott kerületekben lakóépületekben és infrastruktúrális létesítményekben keletkeztek károk. A tájékoztatás szerint egész éjszaka ágyúlövések hallatszottak, amelyek reggel abbamaradtak.

Rakéták

Az AP amerikai hírügynökség egyik tudósítója azt írta, hogy csütörtök este rakéták becsapódását hallotta Donyeckben. Ebből arra lehet következtetni, hogy az ukrán kormányerők is valószínűleg megsértik a tavaly szeptemberben tető alá hozott minszki tűzszünetet.