Aktívak a horvát választók

Horvátország
Ivo Josipovic bár győzött december 28-án, mégsem dőlhetett hátra
Vágólapra másolva!
A horvát országos választási bizottság adatai szerint vasárnap délig majdnem kétszer annyian mentek el szavazni az elnökválasztás második fordulójában, mint az előző, öt évvel ezelőtti választáson.
Vágólapra másolva!

Délelőtt fél 12-ig a szavazásra jogosult polgárok 21,92 százaléka járult az urnák elé. 2010-ben 11 óráig ugyanez az arány 12,62 százalék volt. A legnagyobb részvételi arányt – 27,42 százalékkal – Karlovac megyében mérték.

A boszniai Mostar városban több százan állnak sorban azok közül a határon túl élő horvátok közül, akiknek nincs Horvátországban bejelentett lakcímük, hogy leadhassák voksaikat. Velimir Plesa, Horvátország mostari főkonzulja úgy tájékoztatta a HINA horvát hírügynökséget, hogy ez a probléma azért keletkezett, mert a legtöbben nem regisztráltatták magukat a választói névjegyzékbe és a választás napján kérnek erre engedélyt.

Ivo Josipovic bár győzött december 28-án, mégsem dőlhetett hátra Forrás: AFP/Str

A választás amúgy nyugalomban folyik, rendkívüli eseményről nem, de kisebb szabálysértésekről érkeztek hírek. A szavazóhelyiségek reggel 7 óra óta vannak nyitva, valamivel kevesebb mint 3,8 millió szavazásra jogosult állampolgár adhatja le voksát este hét óráig. A két jelölt, Ivo Josipovic jelenlegi elnök és Kolinda Grabar-Kitarovic jobbközép ellenzéki politikus közül az nyer, aki a második fordulóban a legtöbb szavazatot kapja.