Előretört a holland radikális párt

Vágólapra másolva!
Az utóbbi egy év legmagasabb szintjére emelkedett Hollandiában a Geert Wilders vezette iszlámellenes párt, a Szabadságpárt (PVV) támogatottsága az iszlamista fegyveresek párizsi támadásai után.
Vágólapra másolva!

Amennyiben most tartanának választásokat Hollandiában, akkor az idegengyűlölő szélsőjobboldali párt lenne a legnagyobb erő a 150 tagú parlamentben: 31 mandátumot szerezne, kétszer annyit, mint amennyit a legutóbbi választásokon kapott – derült ki egy közvélemény-kutatás vasárnap nyilvánosságra hozott eredményéből.

A kormányzó pártok, a Kereszténydemokrata Tömörülés és a Keresztény Unió, amelyek népszerűségét jelentősen csorbította a tartósan alacsony gazdasági növekedés, 28 képviselői helyet szereznének, szemben a 2012-es választásokon elért 79-el. Közvetlenül a január 7-9-i párizsi támadások előtt, amelynek tizenhét halálos áldozata volt, a Szabadságpárt még csak 30 mandátumra számíthatott.

A párizsi vérengzést követően Wilders azt mondta, hogy a Nyugat háborúban áll az iszlámmal, amely ellen szigorú intézkedéseket kell foganatosítani. „Ha nem teszünk semmit, itt is (Hollandiában) az történik majd (mint Párizsban)” – idézte őt a Het Parool holland újság.