Jemenben képezték ki a Charlie Hebdo támadóit

a charlie hebdo elleni terrortámadás gyanúsítotjai, franciaország, párizs, Cherif Kouach Said Kouachi
Vágólapra másolva!
A Charlie Hebdo című szatirikus hetilap párizsi székházát megtámadó Kouachi-fivérek Jemenben kaptak fegyveres kiképzést 2011-ben – közölték jemeni magas rangú biztonsági források vasárnap. 
Vágólapra másolva!

A tájékoztatás szerint a francia fővárosban tizenkét embert meggyilkoló testvérek az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat egyik térségbeli fellegvárának számító Marib kormányzóság sivatagos területein kaptak kiképzést. Chérif és Said Kouachi Ománon keresztül utazott Jemenbe.

Azt hitték, meggyengültek

Jemeni tisztségviselők most erősítették meg először, hogy az utóbbi ötven év legvéresebb franciaországi terrortámadásának minősített akciót végrehajtó fivérek az országban tartózkodtak. Az al-Kaida jemeni szárnyát a világ legveszélyesebb terrorcsoportjai között tartják számon.

Az Arab-félsziget al-Kaidája (AQAP) elsősorban a kormányerők és a síiták elleni belföldi harcokra összpontosítja erejét, de tagjai időnként külföldi terrortámadásokat is végrehajtanak. A hadsereg előző évi offenzívája és az Egyesült Államok légi hadjárata következtében sokan úgy gondolták, hogy a csoport jelentősen meggyengült és már nem képes nagyszabású akciókat végrehajtani külföldön.

A Kouachi-fivérek hajtották végre a Charlie Hebdo elleni támadást Forrás: MTI/EPA/Francia rendőrség

Ománból csempészték át őket

„A testvérek 2011. július 25-én érkeztek Ománba, innen pedig átcsempészték őket Jemenbe, ahol két hétig tartózkodtak” – mondta egy neve elhallgatását kérő jemeni illetékes. „Találkoztak Anvar al-Avlaki radikális imámmal és háromnapos fegyveres kiképzésben részesültek a sivatagban. Augusztus 15-én visszatértek Ománba, majd innen továbbutaztak Franciaországba” – tudatta a tisztségviselő.

A jemeni látogatásról szóló híreket név nélkül nyilatkozó titkosszolgálati források is megerősítették. A fivérek szerintük az arab tavasz idején Jemenben kirobbant lázongást kihasználva utaztak a Perzsa-öböl menti országba. Anvar al-Avlakit, az al-Kaida regionális vezetőjét Jemenben még 2011-ben egy amerikai dróntámadás során megölték. Chérif Kouachi halála előtt azt mondta, hogy őt Avlaki emír pénzelte, testvérével együtt pedig az al-Kaida jemeni szárnyához tartozik.