Megtalálták a lezuhant gép másik fekete dobozát

Vágólapra másolva!
Búvárok emelték ki a tengerből az AirAsia légitársaság két hete lezuhant repülőgépének második fekete dobozát is, ami a pilóták egymás közötti beszélgetését, illetve a pilóták és a repülésirányítók párbeszédét rögzítette. 
Vágólapra másolva!

A berendezés jelenleg egy indonéziai hadihajón van, és Jakartába szállítják elemzésre – mondta az indonéz közlekedési minisztérium egyik illetékese a jakartai Metro tévének.

Kulcsfontosságú adatok

A másik fekete dobozt, ami a repülési adatokat rögzítette, hétfőn emelték ki. Mindkét berendezést nagyjából ott találták meg a Jávai-tenger fenekén, ahol lezuhant az utasszállító. A rajtuk rögzített adatok és felvételek elemzése kulcsfontosságú a tragédia okainak megismerése szempontjából.

Az egyik fekete dobozt nézik a mentőalakulatok tagjai Forrás: MTI/EPA/Bagus Indahono

A berendezések vizsgálata két hétig is eltarthat, de az előzetes eredmények akár két napon belül ismertté válhatnak, feltéve, ha nem szenvedtek súlyos károkat.

Eddig 48 holttestet találtak

Az AirAsia 8501-es járata 162 emberrel a fedélzetén december 28-án reggel indult az indonéziai Surabayából Szingapúrba, és negyven perccel a felszállás után a Jávai-tengerbe zuhant. A tragédiát senki nem élte túl. Feltételezések szerint a katasztrófát a szélsőséges időjárási körülmények okozták. Eddig 48 holttestet találtak a tengerben. A többi áldozat teteme – legalábbis a többségüké – feltehetően a géptest roncsában van.