Coming outolt az ír miniszter

Leo Varadkar
Vágólapra másolva!
Először vállalta fel az erősen katolikus Írországban kormánytag, hogy homoszexuális; Leo Varadkar egészségügyi miniszter négy hónappal a melegházasság engedélyezéséről tartandó népszavazás előtt állt a nyilvánosság elé bejelentésével.
Vágólapra másolva!

A Fine Gael politikusa - akit Enda Kenny miniszterelnök lehetséges utódjaként emlegetnek a jobbközép párt élén - vasárnap az RTE ír televízióban vállalta fel nyíltan homoszexualitását.

Leo Varadkar Forrás: leovaradkar.ie

"Meleg vagyok. Ez nem titok, de nem is olyan dolog, amit mindenkinek tudnia kellett volna" - mondta a 36 éves miniszter. Bejelentése előtt felhívta telefonon a kormányfőt, hogy tájékoztassa őt. Enda Kenny támogatásáról biztosította a politikust, és üdvözölte döntését, hogy a nyilvánosság elé áll.

Népszavazást tartanak

A római katolikus egyház az 1980-as évekig igen erős befolyással volt a belpolitikára Írországban, ahol csak 1993-ban szűnt meg a homoszexualitás törvényi tilalma. A nyugat-európai ország az egyház befolyásának - jórészt a papok gyerekmolesztálási botrányai miatti - csökkenésével párhuzamosan az elmúlt években sokkal elfogadóbb lett, és a kormány kezdeményezésére hamarosan népszavazást tartanak az azonos neműek közötti házasságkötés engedélyezéséről.

Támogatja, de nem kampányol

Leo Varadkar elmondta, hogy támogatja a referendumot, de nem fog kiemelkedő szerepet játszani a kormány kampányában. Felmérések szerint az írek többsége támogatja a melegházasságot. Az azonos neműek házasságának legalizálásához alkotmánymódosításra van szükség, az alkotmányt pedig csak népszavazás útján lehet módosítani Írországban.