Mégis lehet kapcsolat a belga és a görög terrorsejt között

Terrorellenes akció Belgiumban
Terrorellenes akció Belgiumban
Vágólapra másolva!
Korábbi közlését módosítva a belga ügyészség azt közölte vasárnap, hogy mégis közvetlen kapcsolat lehet az előző nap Athénban őrizetbe vett terroristagyanús emberek egyike és a Belgiumban néhány nappal ezelőtt feloszlatott dzsihadista terroristasejt között.
Vágólapra másolva!

A Belga hírügynökség jelentése szerint az ügyészség szóvivője tudatta, hogy minden ismérv alapos megvizsgálása után jutottak erre a megállapításra, és kérvényezték az egyik gyanúsított kiadatását. A görög rendőrség - amely korábban eljuttatta a belga hatóságoknak az őrizetbe vettek DNS-mintáját és ujjlenyomatát - megerősítette, hogy vasárnap éjjel kiadatási kérelemmel fordultak hozzájuk.

30 év körüli, marokkói férfi

A kérelem "egy görög hatóságok által szombat óta őrizetben tartott 30 év körüli, vélhetően marokkói férfira vonatkozik" - közölték Athénban, hozzáfűzve, hogy hétfőn a görög ügyészséggel együttműködve elrendelik a férfi letartóztatását.

Szellemi irányító

Az in.gr görög hírportál szombati értesülései szerint az őrizetbe vettek egyike a belga állampolgárságú Abdelhamid Abaaoud lehet, aki állítólag a kelet-belgiumi Verviers-ben felszámolt csoport szellemi irányítója volt. A belga sajtó arról számolt be néhány nappal ezelőtt, hogy Abaaoud Görögországban vagy Törökországban tartózkodhat, néhány héttel korábban ugyanis onnan telefonált Belgiumba.

Terrorellenes akció Belgiumban Forrás: MTI/EPA/Julien Warnand

13 embert letartóztattak

A belga rendőrség csütörtökön hajtott végre terrorellenes akciót a német határ közelében fekvő Verviers-ben. Tizenhárom embert letartóztattak, a műveletben ketten meghaltak, egy ember megsebesült. A belga ügyészség szerint a csoport jelentős terrorcselekményt készült elkövetni Belgiumban. Az akció helyszínén Kalasnyikov-gépkarabélyokat, lőszert, robbanóanyagot és rendőri egyenruhát találtak.

A belga hatóságok az üggyel kapcsolatban vasárnap őrizetbe vettek több embert. Francoise Schepmans, Molenbeek polgármestere közölte, hogy két rajtaütést hajtottak végre a településen, ahonnan a terrorista csoport két tagja származott. Eric Van Der Sypt ügyészségi szóvivő pedig a televízióban azt mondta, hogy a hatóságok Brüsszelben is végrehajtottak akciót.