Megsértette a pápa a nyúltenyésztőket

Ferenc pápa Szent Teréz képével, amelyet egy riportertől kapott ajándékba a Srí Lankáról a Fülöp-szigetekre tartó repülőgépének fedélzetén adott sajtóértekezletén
Ferenc pápa Szent Teréz képével, amelyet egy riportertől kapott ajándékba a Srí Lankáról a Fülöp-szigetekre tartó repülőgépének fedélzetén adott sajtóértekezletén
Vágólapra másolva!
Valószínűleg Ferenc pápa is sejthette, hogy a felelős családtervezésről mondott szavai vihart kavarnak majd, azt azonban aligha gondolta, hogy elsőként a nyúltenyésztők akadnak ki.
Vágólapra másolva!

„Néhányan azt hiszik – bocsássanak meg a kifejezésért –, hogy valaki akkor jó katolikus, ha úgy szaporodik, mint a nyúl. Nem. A szülői lét nyilvánvalóan felelősséggel jár” – mondta újságíróknak hétfőn Ferenc pápa a repülőgépen hazafelé a Fülöp-szigetekről.

Ezzel magára is haragította Németország legnagyobb nyúltenyésztőjét. Erwin Leowsky, a német nyúltenyésztők elnöke egyrészt elfogadhatatlannak nevezte, hogy a katolikus egyházfő a nyulak szaporodásához hasonlította a világ legszegényebb embereinek gyerekvállalási szokásait, másrészt felhívta a pápa figyelmét arra, hogy „csacskaságokat beszélt”.

Ferenc pápa a repülőgépének fedélzetén tartott sajtóértekezletet Forrás: AFP/Alessandra Tarantino

A nyulakra vigyáznak

Csak a vadnyulak szaporodnak ugyanis „úgy, mint a nyulak”, a tenyészállatokra nagyon vigyáznak, a szaporodásokat körültekintően szabályozzák.

„Aggasztó, ha a katolikus egyház vagy a pápa képtelen anélkül véleményt nyilvánítani a családtervezésről, hogy ilyen csacskaságokat mondana” – idézte Leowsky közleményét az NBC News.