A radikális baloldal nyert Görögországban

Vágólapra másolva!
Az első hivatalos részeredmények megerősítik a Radikális Baloldal Koalíciója, vagyis a Sziriza győzelmét az előre hozott görög parlamenti választásokon: a voksok mintegy negyedének összeszámlálása alapján 35,4 százalékos támogatottságot tudhat magáénak a Sziriza - közölte a görög belügyminisztérium.
Vágólapra másolva!

Antonisz Szamarasz görög kormányfő pártja, az Új Demokrácia (Nea Dimokratia - ND) hat százalékkal Alekszisz Ciprasz pártja mögött lemaradva a szavazatok 29 százalékát szerezheti meg. Az első eredmények szerint a harmadik helyre a szélsőjobboldali Arany Hajnal kerül, 6,3 százalékos támogatottsággal.

Egyelőre nem tudni, hogy a Szirizának sikerült-e megszereznie az abszolút többséget a 300 fős parlamentben, hogy akár egyedül is kormányt alakíthasson. Ehhez 151 mandátumra lenne szüksége a pártnak, amely jelenleg 149-151 képviselői helyre számíthat.

Történelmi győzelem

Történelmi győzelemről beszélnek Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Michael Kappeler

A Radikális Baloldal Koalíciója, azaz a Sziriza szóvivője szerint a párt „

a vasárnapi görögországi választásokon, ami „üzenet egész Európának” és „megkönnyebbülést” okoz a görögöknek.

Elismerték a vereséget

Elismerte pártja választási vereségét a kormányon lévő konzervatív Új Demokrácia, vagyis a Nea Dimokratia görög párt egyik vezető politikusa.

"Vesztettünk. A vereség mértéke egyelőre még nem világos"

- mondta Makisz Voridisz egészségügyi miniszter.

Voridisz a Mega tévécsatornának nyilatkozva azt mondta, hogy a konzervatív kormány által a nemzetközi pénzügyi segély fejében meghozott megszorító intézkedések hasznosak voltak, de azoknak vége szakadt, még mielőtt gyümölcsöt hozhattak volna.

Gratulált az Európai Baloldal

A Sziriza példája megmutatja, hogy van alternatívája annak az embertelen, korrupt politikának, amely tömegesen szegényíti el Európa népeit – írta szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében az Európai Baloldal - Munkáspárt 2006. Tovább közölték, ugyanakkor az is tanulság, hogy a neoliberális „baloldal” ideje is lejárt, és csak idő kérdése, hogy Európában és Magyarországon is leváltsuk a kapitalizmust erőltető politikai erőket. Ezt bizonyítják testvérpártjaink, köztük a szlovén Egyesült Baloldal, a spanyol Podemos, az ír Sinn Fein, a német Die Linke és most a görög Syriza sikerei.

Nem várt győzelmet arattak Forrás: AFP/Louisa Gouliamaki

Nincsenek illúzióink! Várhatóan – a forradalom exportját megelőzendő - gazdasági háború fog indulni a görög baloldali kísérlet ellen. Európa népeit a görögök ellen fogják uszítani, különösképp az adósság átütemezésének kérdése ügyében, amely bűnbakként fog szolgálni az európai szegénységre; és várható a görög fasiszta mozgalom külföldről történő megerősítése is.