Lejár a héten a házassági engedélyt, amelyet a többszörös gyilkos Charles Manson és a menyasszonya kért. A 80 éves szektavezérnek a jelek szerint még sincs kedve megnősülni, pedig nemrég mér arról érkeztek hírek, hogy gyereket is akar.

Charles Manson 1969 óta van rácsok mögött, 1971-ben ítélték életfogytiglani börtönbüntetésre Roman Polanski állapotos feleségének, Sharon Tate-nek és hat másik embernek a brutális meggyilkolásáért.

A most 80 éves szektavezető november 7-én kért 90 napos házassági engedélyt, hogy elvehesse rajongóját, a 26 éves Afton Elaine Burtont, aki kamaszkora óta Manson megszállottja, életcéljának tekinti, hogy elérje a férfi szabadon bocsátását.

Az öregnek nem fűlik a foga hozzá

A házassági engedély azonban csütörtökön lejár, márpedig a kaliforniai állami börtönben esküvőt csak hétvégenként lehet rendezni. Így aztán vagy elmarad az egész, vagy újabb engedélyért kell folyamodni.

Burton, aki a papírok szerint az esküvő után Mansonre akarja változtatni a nevét, hátha ezzel is segít a párja kiszabadításában, már 2103-ban izgatottan számolt be a házassági tervekről a Rolling Stone magazinnak.

Manson azonban már akkor sem volt túl lelkes, szimplán baromságnak minősítette az általa Starnak keresztelt lány ábrándozását. „Csak a figyelem felkeltéséért csináljuk” – idézte a szavait a Washington Post.

2009-ben, a gyilkosság negyvenedik évfordulójánForrás: AFP/Ho

Gyereket is akar?

Nemrégiben pedig még a fia – aki egyébként csak tíz éve tudta meg, hogy Manson az apja, aki egy LSD-mámoros orgián megerőszakolta az anyját – azt állította, hogy a sorozatgyilkos kétségbeesetten szeretne újra apa lenni.

Matthew Roberts a New York Daily News című lapnak azt állította, hogy Manson megpróbálja valahogy kicsempészni a spermáját a börtönből, intim együttlétre ugyanis az után sem lenne módja a párnak, ha valóban házasságot kötnének.

Üveg nélkül

Ha mégis az esküvő mellett döntenének, kisebb ceremóniát rendezhetnének a börtönben, ahová meghívhatnának néhány barátot is.

Nem választaná el őket többé üvegfal a látogatások alatt, és Manson viselhetné a karikagyűrűt is, a nászt azonban soha nem hálhatnák el – írta a Los Angeles Times.

Charles Manson a letartóztatásakor és pár éveForrás:AFP

Brutális gyilkos

Manson 1969 augusztusában támadt a „családjával” a Los Angeles melletti Benedict Canyonban lévő házra, ahol Polanskiék éltek. Tate-en kívül négy embert mészároltak le, majd másnap meggyilkoltak egy házaspárt is.

A hatóságok már egy tucatszor elutasították Manson kegyelmi kérvényét, legközelebb 2027-ben kérheti a szabadon bocsátását – 92 éves lesz akkor, ha megéri.

A „családból” Susan Atkins a rácsok mögött halt meg rákban, de a banda öt tagja még mindig ül – emlékeztetett az NBC News.