Videóban tűnhetett fel a legkeresettebb francia nő

Vágólapra másolva!
Nyomon lehetnek a hatóságok a párizsi kóser szupermarketben vérengző férfi elveszettnek hitt felesége ügyében. A gyaníthatóan Szíriában tartózkodó Hayat Boumeddiene állítólag segített a januári merényletek kitervelésében.
Vágólapra másolva!

A párizsi Charlie Hebdo-merénylet után közvetlenül, január 9-én elkövetett kóser bolt elleni támadást végrehajtó Amedy Coulibaly felesége, Hayat Boumeddiene tűnhet fel azon a videón, amelyet a héten tett közzé az Iszlám Állam – közölték a nyomozásban részt vevő, meg nem nevezett biztonsági források a CNN-nel. A Blow Up France 2 (vagyis Robbantsátok fel Franciaországot) című felvételen két fegyveres látható Kalasnyikov gépkarabélyokkal, a középen, franciául beszélő férfi mellett pedig – az Iszlám Állam-videóktól eddig szokatlan módon – feltűnik egy nő is. A francia hatóságok gyanúja szerint ő lehet Boumeddiene, akiről január 9-én azt gyanították, hogy a férjével együtt tartja túszul a boltban elfogott vásárlókat, ám később kiderült, hogy már január 2-án Madridon keresztül Törökországba, majd Szíriába utazott.

A képre kattintva indíthatja el a videót Forrás: Origo

A videóban megszólaló dzsihádista külön is megemlékezik Coulibalyról, illetve a Charlie Hebdo szerkesztőségében mészároló Kouachi testvérekről, később pedig ezt üzeni a franciáknak: „Ha ti a szabadságért harcoltok, mi az iszlámért fogunk. (…) Elvettétek a jogainkat, ezért nem élhettek békében.”

Coulibaly január 9-én pénteken a szombatra bevásároló zsidó vevők közé berontva négy embert lőtt le. A kommandósok végeztek vele, és kimenekítették a szupermarketben rekedt embereket.