A japán külügy nem enged újságírót Szíriába

Japán külügy Szíria evakuálás
Vágólapra másolva!
A japán külügyminisztérium bevonta egy fotoriporter útlevelét, aki Szíriában akart utazni. Azzal indokolták a lépést, hogy a vonatkozó törvény lehetővé teszi egy japán állampolgár külföldi útjának betiltását, ha ez az ő életének az oltalmát szolgálja.
Vágólapra másolva!

Hasonló lépéshez még sosem folyamodott a minisztérium, emlékeztetett a Kyodo hírügynökség, és a történtek felvethetik az alkotmány által szavatolt, az utazás szabadságára vonatkozó jog sérelmét.

A két kivégzés elég sokk volt

A hírügynökség jelentésében azzal hozza összefüggésbe a minisztériumi intézkedést, hogy a minap az Iszlám Állam terrorszervezet lefejezte Szíriában a túszul ejtett veterán japán haditudósítót, Goto Kendzsit. Egy héttel korábban kivégezték a másik japán túszt, Jukava Harunát is, és Tokió egyik brutális gyilkosságot sem tudta megakadályozni.

A két túsz kivégzése megdöbbentette Japánt Forrás: LIVE HD

A történtek megdöbbentették a japánokat, mivel a kelet-ázsiai szigetország egyike a világ legbiztonságosabb országainak, ahol a világon a legalacsonyabb a gyilkosságok és a fegyvert viselő személyek aránya.

A fotós megdöbbent

A 58 éves fotoriporter, Szugimoto Juicsi február végén utazott volna Törökországba, majd onnan Szíriába egy volt katona kíséretében, aki korábban az egyik megölt újságíró segítségére volt szíriai útja során.

Szugimoto sérelmezi a külügyminisztériumi döntést, és azt mondja, hogy nem állt szándékában az Iszlám Állam által megszállt területekre utazni, és nem a harcokról, hanem a szíriai menekülttáborokról akart készíteni riportot. Mint mondta, többször járt már haditudósítóként háborús övezetekben, jelentett az iraki válságról, és kétszer volt már Szíriában is.

A japán külügyminisztérium felhívása a tokiói Narita reptéren Szíria, Afganisztán és Irak evakuálásáról Vörös Szabolcs - Origo

A japán rendőrség és a külügyminisztérium illetékesei többször beszéltek a fotoriporterrel, és hasztalan próbálták figyelmeztetni a veszélyekre. A külügyi tárca végül úgy döntött, hogy Szugimoto útjával veszélybe sodorta volna saját életét, ezért bevonta útlevelét, és nem engedte Szíriába utazni.