Az Egyesült Államokhoz hasonlóan Kína sem támogatja az iráni atomprogramról szóló tárgyalások meghosszabbítását. Irán és a hatok között a megállapodásra március 31-ig van idő.

Kína nem támogatná az iráni atomprogramról való tárgyalások határidejének újabb meghosszabbítását, amennyiben a nagyhatalmaknak március végéig sem sikerül megállapodásra jutniuk – jelentette ki a kínai külügyminiszter. „Kétszer ki lett tolva a határidő, reméljük, hogy harmadjára már nem lesz” – szögezte le Vang Ji a Mohamad Dzsavad Zarif iráni külügyminiszterrel Teheránban.

Néhány nappal ezelőtt John Kerry amerikai külügyminiszter is kizárta, hogy ismét meghosszabbítsák az Irán és a hatok (az ENSZ BT öt állandó tagja és Németország) közötti tárgyalások március 31-i határidejét, hacsak addig nem állapodnak meg legalább egy jövőbeli egyezmény alapvető kereteiről a felek.

Kína sem akarja kitolni a március 31-i határidőtForrás: AFP/Atta Kenare

Egyre bonyolultabb

Vang Ji ennek kapcsán elmondta, hogy „a tárgyalásokon történt előrehaladás, a határidő közeledtével azonban bonyolultabbá váltak az egyeztetések”. A kínai külügyminiszter szerint a feleknek a közös érdekekre kellene fókuszálniuk, így szüntetve meg az akadályokat.

A politikus „történelmi lehetőségnek” nevezte a nagyhatalmi tárgyalásokat, amelyet szerinte meg kell ragadniuk a feleknek, hogy „véget vessenek a kérdést övező diplomáciai válság évtizedének”.
A távol-keleti ország külügyminisztere szerint Teherán bizonyítani tudja, hogy atomprogramja békés jellegű és az is marad. „Irán kész tanúbizonyságot tenni rugalmasságáról, hogy megnyugtassa a hatokat” – közölte Vang Ji.

Nem akarnak szankciókat

Az iráni diplomácia vezetője a sajtóértekezleten hangsúlyozta, hogy a perzsa állam az „igazságtalan” nyugati korlátozások eltörlését szeretné elérni. „A szankciók korszaka véget ér, mivel egyik oldalnak sem válnak hasznára” – tette hozzá Zarif.

Egyelőre nincs megállapodásForrás: AFP/Atta Kenare

Irán és a hatok több mint egy éve folytatnak megbeszéléseket egy olyan átfogó megállapodásról, amely véget vetne az iráni atomprogramot övező kételyeknek. A Nyugat ugyanis azt gyanítja, hogy Irán atomfegyver kifejlesztésén dolgozik, amit a teheráni vezetés következetesen tagad.

A felek most a márciusig kitolt határidőre szeretnének megállapodásra jutni, júniusra pedig végleges, hosszú távra szóló egyezséget kötnének. A Nyugat enyhítene az Iránt sújtó nemzetközi szankciókon, ha Teherán ellenőrizhetően csakis békés céllal folytatna atomprogramot.