Lengyelország újabb segélyszállítmányt indított az ukrán menekülteknek

Vágólapra másolva!
Lengyelország szerdán újabb humanitárius segélyszállítmányt küldött Ukrajnába a konfliktus sújtotta kelet-ukrajnai területekről elmenekült civilek számára - közölte a varsói külügyminisztérium.
Vágólapra másolva!

A segélyszállítmány elsősegély-csomagokból, higiéniai felszerelésből és kétezer takaróból áll. Dnyipropetrovszk megyébe küldik, ahová több mint 62 ezer civil menekült a harcok sújtotta kelet-ukrajnai területekről.

2014-ben Lengyelország több mint 11 millió zloty (mintegy 800 millió forint) értékű humanitárius segélyt küldött Ukrajnába a konfliktus károsultjai számára.

Ezenkívül központi állami intézmények, önkormányzatok és nem kormányzati szervezetek is rendszeres gyűjtéseket szerveznek az ukrajnai belső menekültek számára. Több száz önkéntes önállóan is gyűjt ruhát, élelmiszert és egyéb létfontosságú holmit az ukrajnai rászorulók számára.