Obama: Amerika az iszlám lezüllesztőivel áll háborúban

Vágólapra másolva!
Az Egyesült Államok nem az iszlámmal, hanem annak lezüllesztőivel áll háborúban - jelentette ki szerdán Barack Obama amerikai elnök, aki egyúttal egységre szólított fel a "szélsőségesség hamis ígéreteivel szemben."
Vágólapra másolva!

Az elnök az erőszakos szélsőségesség leküzdése érdekében több mint 60 ország részvételével a Fehér Házban megtartott csúcstalálkozón beszélt erről, ahol leszögezte, hogy a terroristák nem vallási vezetők és nem beszélhetnek egymilliárd muszlim nevében, "akik elutasítják a gyűlölettel teli ideológiájukat".

"Mi nem az iszlámmal állunk háborúban. Mi azokkal az emberekkel állunk háborúban, akik lezüllesztették az iszlámot" - szögezte le az elnök. "Egyetlen vallás sem felelős a terrorizmusért" - mondta Barack Obama, hozzátéve, hogy az erőszakról az emberek tehetnek.

A hit még nem lehet ok

Az elnök a civilizációk összecsapása hirdetőinek elutasítására szólított fel és hangsúlyozta, hogy "a gyűlöletnek és az intoleranciának sohasem lesz helye az Egyesült Államokban". Mint mondta, senki sem válhat célponttá vagy gyanúsítások áldozatává pusztán a hite miatt. Ugyanakkor, felszólította az amerikai muszlim közösségeket, hogy tegyenek többet az erőszakos szélsőségesség elleni küzdelemért.

"A muszlim vezetőknek többet kell tenniük annak a nézetnek az elhiteltelenítése érdekében, hogy nemzeteink eltökélt szándéka az iszlám elnyomása" - hangoztatta Obama, hozzátéve, hogy a fiatal muszlimok különösen fogékonyak a szélsőséges propagandára, ami oda vezethet, hogy csatlakoznak az Iszlám Államhoz Szíriában, vagy hogy belföldön hajtanak végre támadásokat.