Újabb orosz segélykonvoj lépte át az ukrán határt

Vágólapra másolva!
Újabb humanitárius segélykonvoj lépett be pénteken Oroszországból Ukrajna területére, Donyeck és Matvejev Kurgán határátlépőn keresztül.
Vágólapra másolva!

Oleg Voronov, az orosz katasztrófavédelem országos válsághelyzeti irányító központjának parancsnokhelyettese elmondta, hogy a gépkocsioszlop a kelet-ukrajnai Donyeckbe és Luhanszkba tart. A két területre 15-15 teherautó 100-100 tonna árut szállít.

Hangsúlyozta, hogy a segélyeket azoknak a településeknek szánják, ahol a legsúlyosabb helyzet alakult ki, így többek között Debalcevének is.A területen hiány van élelmiszerekből és fogyasztási cikkekből.

A szállítmányt a két megye székhelyén kirakodják a kamionokból, majd a helyi hatóságok döntése szerint szétosztják a leginkább szükséget szenvedő települések között, ahol már népkonyhákat és a segélyeket fogadó központokat is felállítottak.