Elevenen égetett el 43 embert az Iszlám Állam Irakban

Vágólapra másolva!
Elevenen égetett el 43 embert az Iszlám Állam szélsőséges iszlamista fegyveres szervezet szombaton a nyugat-iraki, szunnita többségű Anbár tartományban - közölte egy iraki biztonsági forrás.
Vágólapra másolva!

Az Iszlám Állam tagjai által több mint egy hete elrabolt rendőröket és kormánypárti milicistákat egy ketrecbe zárták, majd élve elégették őket a Ramáditól 85 kilométerre északnyugatra fekvő al-Bagdadi városban. Négy nappal ezelőtt ugyancsak al-Bagdadi városban 45 embert, szintén rendőröket és milicistákat, égettek el elevenen.

Ketrecbe zárva

A kivégzés módja azonos volt azzal, ahogy néhány hete egy jordániai pilótát öltek meg. A 26 éves Maáz al-Kasszaszbe főhadnagyot tavaly december 24-én fogták el a szélsőségesek Szíriában, miután F-16-os vadászgépe lezuhant.A dzsihadisták által közzétett videófelvételen látható volt, amint a ketrecben fogva tartott férfit gyúlékony folyadékkal öntik le, majd lángra lobbantják.

Az Iszlám Állam tagjai elevenen égették meg áldozataikat Forrás: Iszlám Állam

Anbár tartomány területének jelentős részét elfoglalták a radikális iszlamisták. Al-Bagdadi egyike annak a néhány településnek, amely még a központi iraki kormány ellenőrzése alatt áll. Az Iszlám elleni nemzetközi koalíciót vezető Egyesült Államok 300 katonát állomásoztat az al-Bagdaditól mintegy 15 kilométerre fekvő Ain al-Aszad támaszponton, amelyet több alkalommal is támadtak az utóbbi napokban az Iszlám Állam csoportjai.