48 halottról tudtak, de már 66-ot találtak

Vágólapra másolva!
Hatvanhatra nőtt a vasárnapi bangladesi kompbaleset halálos áldozatainak száma, de félő, hogy ez korántsem végleges adat – közölte hétfőn a rendőrség. A korábbi hírek 48 áldozatról szóltak.
Vágólapra másolva!

A baleset Dakkától 40 kilométerre északnyugatra történt a Padma folyón, a komp egy másik szállítóhajóval ütközött össze, felborult és elsüllyedt.

Mivel Bangladesben a komphajók személyzete általában nem készít utaslistát, sokáig tisztázatlan volt, hogy pontosan hányan voltak a fedélzeten. A legfrissebb hatósági jelentések 150-re teszik az utasok számát, közülük legalább 50 embert kimentettek a folyóból. A 66 vízbe fulladt több mint a fele nő és gyerek. Már kiemelték a hajót a vízből, és 23 holttestet találtak benne. A hatóságok őrizetbe vették a hajó kapitányát és legénységének két tagját.

A dél-ázsiai országban gyakoriak a kompbalesetek. A hivatalos adatok szerint a kisebb szállítóhajók több mint 95 százaléka nem felel meg a biztonsági előírásoknak. A kontinens egyik legszegényebb országának számító Bangladest több mint 230 folyó szeli át, és különösen a déli és az északkeleti országrészben főként hajókkal közlekednek.