Vágólapra másolva!
A Boko Haram iszlamista szervezet lehet a felelős.
Vágólapra másolva!

Feltehetően a Boko Haram iszlamista szervezet fiatal tagjai robbantották fel magukat február 24-én, kedden két zsúfolt buszpályaudvaron Nigéria északkeleti részén fekvő két városban. Az első merényletben legkevesebb huszonnégy ember meghalt, ötvenhárman pedig megsebesültek.

Utasként szállt fel

A tájékoztatás szerint az egyik terrortámadást Potiskum város egyik zsúfolt buszállomásán hajtották végre. Biztonsági források szerint a merénylő utasként felszállt egy távolsági buszra, majd működésbe hozta a robbanószerkezetet. A hatóságok attól tartanak, hogy a halottak száma tovább emelkedhet, a sebesültek közül ugyanis többen válságos állapotban vannak. A rendőrség korábban azt közölte, hogy egy lány volt a támadó, de ezt később helyesbítették.

Néhány órával később a Potiskumtól 300 kilométerre fekvő, Észak-Nigéria legnagyobb településének számító Kano egyik buszpályaudvarán két 17-18 éves ifjú robbantotta fel magát. A merényletben legkevesebb tizenketten meghaltak, és többen megsebesültek.

A Boko Haram lehetett

Eddig egyetlen csoport sem vállalta magára a támadásokat, megfigyelők szerint azonban a Boko Haram állhat a merényletek hátterében.