A horvátok kétharmada gondolja úgy, hogy rossz irányba halad az ország

Vágólapra másolva!
A horvátok kétharmada gondolja úgy, hogy rossz irányba halad az ország, a többség ezért az ellenzéki jobbközép Horvát Demokratikus Közösségben látja a változás lehetőségét, a kormányzó szociáldemokratáknak csökkent a támogatottsága – jelentette egy friss közvélemény-kutatás adataira hivatkozva a horvát sajtó.
Vágólapra másolva!

A Crobarometar februári felmérése szerint a HDZ az első helyen végzett 28,7 százalékkal. A pártnak évek óta nem volt ekkora a támogatottsága. Elemzők úgy látják, ha ma tartanák a parlamenti választásokat, akár az abszolút többséget is megszerezhetné – közölte a Nova TV horvát kereskedelmi tévécsatorna.

A közvélemény-kutatás szerint a kormányzó szociáldemokraták csak a második helyen végeztek 19,8 százalékkal. A HDZ a negyedik egymást követő hónapban növelni tudta népszerűségét, az SDP ebben a hónapban először veszített támogatottságából. A két párton kívül a parlamenti küszöböt az Élőlánc politikai szervezet 14,6 százalékkal, az OraH zöld párt 8,8 százalékkal lépte túl. A Vilibor Sincic vezette Élőlánc három hónapja tűnt fel a palettán, azóta vált a harmadik politikai erővé. Mirela Holy zöld pártjának azonban egymás után a negyedik hónapja csökkent a támogatottsága.

A felmérés alapján a kormányt csak minden ötödik állampolgár támogatja, mindössze a választóknak 20 százaléka. Nem támogatja 73 százalékuk, 7 százalék pedig nem tudja, támogatja-e. Horvátország évek óta rossz irányba halad – ezt jelenleg a szavazók 74 százaléka gondolja így. Ez az arány csökkent az elmúlt egy év alatt, de a számok így is nagyfokú borúlátásra utalnak. Pozitív előrelépést mindössze a szavazók 19 százaléka lát, 8 százalékuk nem tudja, mit gondoljon a jövőről.