Két évig nem vonulhatnak a székely szabadság napján

Vágólapra másolva!
2016-ban és 2017-ben sem tarthat március 10-én Marosvásárhelyen tiltakozó felvonulást a Székely Nemzeti Tanács.
Vágólapra másolva!

A városháza azzal az indokkal utasította el kérésüket, hogy a megjelölt felvonulási útvonalon felújítási munkálatok lesznek – tudta meg az Agerpres román hírügynökség. A végső szót a polgármester mondja ki az ügyben.

A Nemzeti Tanács nevében eljáró Siculitas egyesület azért fordult évekkel korábban a polgármesteri hivatalhoz, mert idei kérelmét arra hivatkozva utasították el, hogy már engedélyeztek egy böjti szokásokkal kapcsolatos rendezvényt ugyanazon az helyszínen.

A Székely szabadság napja elnevezésű rendezvényen az 1852-ben felgöngyölített Habsburg-ellenes székely szervezkedésre emlékeznek.

Nemrég figyelmeztetést kapott egy nő a marosvásárhelyi piacon, amiért kétnyelvű árucédulákat osztogatott, korábban pedig helyi civilek kétnyelvű utcanévtáblákat tettek ki marosvásárhelyi magánházakra.