Izraeli határőrök közé hajtott egy palesztin autós

Jeruzsálem, 2015. március 6.
Izraeli rendőrök annak a jeruzsálemi gázolásos merényletnek a helyszínén, ahol egy palesztin támadó autójával öt határőrnő közé hajtott 2015. március 6-án. A katonai bázisuk kapujánál történt támadásban két határőr közepesen,
Jeruzsálem, 2015. március 6. Izraeli rendőrök annak a jeruzsálemi gázolásos merényletnek a helyszínén, ahol egy palesztin támadó autójával öt határőrnő közé hajtott 2015. március 6-án. A katonai bázisuk kapujánál történt támadásban két határőr közepesen, három könnyebben sebesült meg. (MTI/AP/Sebastian Scheiner)
Vágólapra másolva!
Öt izraeli határőrnő és egy civil megsérült, amikor pénteken reggel gyalogosok közé hajtott egy palesztin sofőr. A merénylőt egy másik határőr lőtte le; az állapota kritikus.
Vágólapra másolva!

A Jediot Ahronót internetes kiadásának beszámolója szerint a támadás a határőrség bázisa közelében történt, ott, ahol november 5-én hasonló terrorista merénylet történt; akkor egy határőr vesztette életét, és 13-an megsérültek.

A pénteki merényletben két határőr súlyosabban, három könnyebben sebesült meg.

A Kelet-Jeruzsálemből származó merénylő – egy palesztin férfi – először a gyalogosok közé hajtott a bázis bejáratánál, majd továbbhaladt a 2-300 méterre lévő villamosmegállóhoz, ahol elütött egy 51 éves férfit.

Izraeli rendőrök a merénylet helyszínén Forrás: MTI/AP/Sebastian Scheiner

Határőr lőtte le

Egy kiképzésen lévő határőr lőtte le a merénylőt, akit kritikus állapotban szállítottak kórházba. Találtak nála egy mértes bárdot, amellyel a jelentések szerint próbálta megtámadni a tiszteket.

A BBC emlékeztetett rá, hogy a támadásra nem sokkal az után került sor, hogy palesztin illetékesek bejelentették: megszakítják az együttműködést Izraellel biztonsági kérdésekben; ezt az 1993-as békeszerződés írta elő.

Öt határőrnő és egy civil sérült meg Forrás: MTI/AP/Sebastian Scheiner