64 ukrán katona esett el a tűzszünet óta

Vágólapra másolva!
Hatvannégy ukrán katona esett el az oroszbarát szakadárok ellen vívott kelet-ukrajnai harcokban a minszki megállapodás által előírt tűzszünet február 15-i életbe lépése óta - jelentette be Petro Porosenko ukrán elnök. Hozzátette: kedden fontos döntéseket hozhat meg háborús kabinetjével való tanácskozása után. 
Vágólapra másolva!

Az államfő emellett arról is beszélt, hogy az oroszbarát szeparatisták jelentős mennyiségű nehézfegyvert vontak vissza az ütközőzónából a minszki megállapodás értelmében.

"Van-e tűzszünet vagy nincs? Attól függ, honnan nézzük (...) Ukrajna visszavonta a rakéták és a nehéz tüzérségi fegyverek túlnyomó többségét, és az Oroszország támogatását élvező harcosok is jelentős mennyiséget kivontak" - mondta Porosenko a televízió által is közvetített beszédében.

Kedden fontos kérdésekben dönthetnek

Arról számolt be, hogy a kelet-ukrajnai válság tavaly áprilisi kirobbanása óta 1549 ukrán katona vesztette életét a szakadárok és a hadsereg közötti összecsapásokban. Tegnap a negyedik kárpátaljai magyar holttesét is megtalálták. Az ENSZ szerint összesen több, mint hatezren estek áldozatául a harcoknak, többségében civilek.

Az ukrán elnök többek között azt is mondta, hogy keddre összehívta "háborús kabinetjének" ülését, amelyen "fontos döntéseket" fognak meghozni. További részleteket azonban nem közölt.