Rengetegen akarnak népszavazást a melegházasságról

Sam Smith melegházasság címlapi
Sam Smith- Melegházasság
Vágólapra másolva!
Egy szlovén civil szervezet egy hét alatt 80 ezer aláírást gyűjtött össze, hogy népszavazást kezdeményezzen a melegek házasságáról és örökbefogadásáról, amely szabadon gyakorolható az országban.
Vágólapra másolva!

Egy héttel ezelőtt a szlovén parlament ugyanis 51 igen szavazattal 28 ellenében megszavazta az azonos neműek házasságát legalizáló törvényt, amely egyben megteremti a párok örökbefogadási jogát is.

Az evangélikusok tartózkodnak

A Koalíció a gyerekekért nevű civil szervezet azonban ellenzi ezt a törvényt, és aláírásgyűjtésbe kezdett, ebben pedig támogatta a katolikus, az ortodox és az iszlám egyház is, az evangélikus viszont nem csatlakozott a kezdeményezéshez. A népszavazással az egyesület azt akarja elérni, hogy az emberek véleményt mondhassanak arról: támogatják-e vagy sem az azonos neműek házasságát és örökbefogadási jogát.

Nem mindenki örül az azonos neműek törvényes egybekelésének Forrás:YouTube

A ljubljanai Delo című lap írása szerint a szervezet aktivistáinak rekordidő alatt sikerült összegyűjteniük a népszavazás kiírásához szükséges aláírásokat. Szlovéniában ahhoz, hogy népszavazást írjanak ki egy törvény visszavonásáról, amelyet a parlament már jóváhagyott, 35 nap alatt legkevesebb 40 ezer aláírást kell összeszedni.

Így sem biztos, hogy lesz népszavazás

Két évvel ezelőtt az alkotmánybíróság olyan határozatot hozott, amely megtiltotta népszavazás kiírását egyebek között az emberi jogokat vagy a pénzügyeket érintő jogi rendelkezésekről.

Ha a testület mégis lehetővé tenné a népszavazást, csak abban az esetben lenne visszavonható a törvény, ha a szavazásra jogosultaknak legalább egyötöde, vagyis minimum 340 ezer szavazó nemet mond a törvényre.

A tavalyi év vége óta Finnországban is legális az azonos neműek házassága.