Megúszta Berlusconi a bunga-bunga partikat

Vágólapra másolva!
Olaszország legfelsőbb bírósága megerősítette kedden Silvio Berlusconi felmentését az elhíresült "bunga-bunga partik" ügyében.
Vágólapra másolva!

Az ítélet jogi győzelem a volt olasz miniszterelnök számára, aki éppen azon dolgozik, hogy a májusi regionális választásokra megerősítse pártját, a Hajrá Olaszországot (FI). A semmítőszék az ügyészek fellebbezését elutasította, és jóváhagyta a másodfokon született ítéletet, felmentve ezzel Silvio Berlusconit az alól a vád alól, hogy a milánói villájában tartott szexpartik során szexuális szolgáltatásért fizetett egy fiatalkorú prostituáltnak, majd befolyásával visszaélve megpróbálta eltussolni a lány egy rendőrségi ügyét.

Más bíróság bűnösnek találta

Az alacsonyabb szintű bíróság mindkét vádban bűnösnek találta az egykori háromszoros olasz kormányfőt, hét év börtönre ítélte őt, és egész életére eltiltotta köztisztségek betöltésétől. A semmítőszék kedden több mint kilenc órán át tanácskozott, és csak pár perccel éjfél előtt tette közzé döntését az úgynevezett Ruby-perben másodfokon hozott ítéletről. A döntés részletes indoklását 90 napon belül kell közzétenniük.

A perben az ügyészek azt állították, hogy Berlusconi szexuális szolgáltatásokért pénzt fizetett a "bunga-bunga partik" egyik 17 éves résztvevőjének, a sajtóban azóta Szívtipró Rubyként emlegetett Karima el-Mahrougnak, később pedig 2010-ben közbenjárt a lány szabadon bocsátásáért, amikor a rendőrök lopás gyanújával előállították. A két érintett azonban tagadta, hogy valaha is szexuális viszonyba kerültek volna, a volt kormányfő pedig sokáig azt hangoztatta, hogy jogi meghurcolása a baloldal felé húzó bírák tevékenységének eredménye.

Nem tudta, mennyi idős a lány?

Utolsó érvelésében Eduardo Scardaccione ügyész azt hangoztatta, hogy Berlusconinak tisztában kellett lennie a lány életkorával, a rendőrség képviselője pedig nem szálhatott szembe az olasz kormányfő fenyegetőzésével, amikor az odahaza éjfél tájban felhívta őt, hogy engedje ki a rendőrök által előállított lányt. A védelem képviselője, Franco Coppi ezzel szemben azt állította, hogy az említett állításokra nincs se közvetlen, se közvetett bizonyíték.

Berlusconi éppen hétfőtől lett ismét szabad, miután teljesítette a rá kiszabott közmunkát, amivel az adócsalásért egy másik perben kiszabott egyéves börtönbüntetését válthatta meg. Abban az ügyben parlamenti mandátumától is meg kellett válnia. Pártjának, az FI-nek a sorsa kedden dől el - a Berlusconi által több mint húsz éve alapított pártot a szakadás fenyegeti.