Abu Bakr al-Bagdadi, az Iszlám Állam vezetője „vallási kötelességnek” nevezte az egyiptomi piramisok és a szfinx megsemmisítését. Az ókor hét csodájából már csak ezek az emlékek maradtak meg.

Újabb célpontokat nézett ki magának az Iszlám Állam, amely az elmúlt héten már elpusztított három ősi emléket: eldózerolták Nimrud, Asszíria második fővárosának romjait, az egykor a Pártus Birodalomhoz tartozó Hatrát, majd a Bibliában Szárgonként emlegetett Horszabádot.

Emellett elpusztították a bibliai Jónás sírját, a Moszuli Múzeum felbecsülhetetlen értékű kincseit és a városi könyvtár ritkaságait – emlékeztetett a The Inquisitr.

Az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete háborús bűncselekménynek minősítette a rombolást, és a hágai Nemzetközi Büntetőbírósághoz fordult a tönkretett műtárgyak ügyében.

Így nézett ki Nimrud a pusztítás előttForrás: AFP/Karim Sahib

Harc a „bálványimádás” ellen

Az iszlamista csoport a „bálványimádás” elleni harc részének tekinti az ősi kegyhelyek és síremlékek elpusztítását, a műtárgyak egy részét azonban a gyanú szerint eladják, és részben ebből a pénzből finanszírozzák a tevékenységüket – számolt be a Breitbart.com.

Az egyiptomi piramisok és a szfinx lerombolását Ibrahim al-Kandari kuvaiti iszlám hitszónok hirdette meg. „Az a tény, hogy a Próféta első követői nem semmisítették meg a fáraók síremlékeit, amikor Egyiptom földjére léptek, nem jelenti azt, hogy nekünk nem kell ezt megtenni” – jelentette ki az al-Vatan című lap szerint.

A bálványimádásnak az Iszlám Állam szerint nincs helyeForrás: Flickr/gloria_euyoque

Az egész a pornó miatt van

Az Al Alam News szerint egyetért vele az Iszlám Állam vezetője is. Abu Bakr al-Bagdadi szerint a piramisok és a szfinx elpusztítása – akárcsak az ősi műemlékeké – „vallási kötelesség”. A csoport szélsőséges vallásértelmezése szerint ugyanis minden olyan kegyhely, szobor és bálvány, amely nem Allah imádását szolgálja, összezavarja a hívőket.

Szakértők szerint az Iszlám Államot a piramisoknál forgatott pornófilm körül kirobbant botrány bőszítette fel. Abban is egyetértenek, hogy a piramisok és a szfinx egyelőre biztonságban vannak, mert az Iszlám Állam nem képes ilyen nagyszabású pusztításra.

Figyelmeztetnek azonban arra is, hogy az egyiptomi biztonsági erők nem állnak helyzetük magaslatán, hiszen nem tudták elkapni a fényes nappal filmező pornósokat sem.

Ha Bagdadin múlik, akkor nem sokáig látjuk már a szfinxetForrás: Flickr/Jack Versloot