Asztali lámpával kevert össze egy mikrofont a lengyel miniszter

Minister obrony nie odróżnia mikrofonu od lampki GIF
Minister obrony nie odróżnia mikrofonu od lampki
Vágólapra másolva!
Kínos helyzetbe került a lengyel védelmi miniszter: mikrofonnak nézett egy asztali lámpát. Vállalta a hibáját.
Vágólapra másolva!

Melléfogott, de legalább következetes volt: a lengyel védelmi miniszter mikrofonnak nézett egy íróasztali lámpát, majd miután ez feltűnt neki, mintha mi sem történt volna, „kivilágítva” tartotta meg a sajtóértekezletét.

Forrás:YouTube

Az eset még múlt szerdán történt egy varsói NATO-eseményen, de a nagy médiumok csak a hétvégén figyeltek fel rá – elsőként, talán nem véletlenül, a Russia Today, amely megjegyezte, hogy a lengyel védelmi minisztérium a baki ellenére feltöltötte a videóit a Youtube-csatornájára, de szigorúan kivágva belőle a kínos esetet. Így is mulatságos azonban, ahogy Tomasz Siemoniak erős ellenfényben kénytelen beszélni.

Tomasz Siemoniak (j2) visegrádi kollégái körében, mikrofonok nélkül Forrás: AFP/Wojtek Radwanski

A miniszter egyébként Lengyelország kormányfőhelyettese is, és ahogy egy gúnyos kommentelő a videó alatt megjegyzi: „könnyű álmuk” lehet a lengyeleknek azzal a tudattal, hogy egy ilyen ember felel a biztonságukért.