Amerikai felderítő gépet lőhettek le Szíriában

Vágólapra másolva!
A szíriai hadsereg állítólag lelőtt kedden egy amerikai felderítő repülőgépet az ország északnyugati részében.
Vágólapra másolva!

A Sana állami hírügynökség beszámolója szerint "a szíriai légvédelem lelőtt egy ellenséges amerikai felderítő repülőgépet az észak-szíriai Latakia tartományban". A Sana jelentéséből nem derült ki, hogy pilóta nélküli repülőgépről van-e szó, pedig külföldi hírügynökségek első híradásai még erről szóltak.

A pánarab al-Majadín televíziós csatorna azt is közölte, hogy a gép a Földközi-tenger felől jelent meg, majd amikor egy légvédelmi rakéta eltalálta, Latakia város tengeri kikötőjétől északra lezuhant.

Régóta nem történt hasonló incidens

Az Iszlám Állam katonái Forrás: Iszlám Állam

Ha igaz a hír, akkor ez az eső ilyen incidens, amióta az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció múlt nyáron légi hadjáratot indított az Irakban és Szíriában tevékenykedő, Iszlám Állam nevű terrorszervezet ellen.

Az Egyesült Államok vezette szövetséges erők légicsapásaikat Szíriában főképpen Aleppó és Rakka tartományra összpontosítják, ahol az Iszlám Állam jelentősebb hadállásai vannak. A nemzetközi erők ugyanakkor az ország más részében is hajtanak végre légitámadásokat az Iszlám Állam, valamint az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat egyik ága, az an-Nuszra Front ellen.

Nemrég négyszáz amerikai katonából álló kontingens küldését tervezték az Iszlám Állam ellen küzdő szíriai felkelők kiképzésére.