Visszafogott eutanázia-törvényt fogadtak el a franciák

eutanázia
eutanázia
Vágólapra másolva!
Nagy többséggel elfogadta a halálba segítő elaltatás engedélyezéséről szóló törvénytervezetet a francia nemzetgyűlés. Még a szenátusnak is jóvá kell hagynia. A javaslat lényege, hogy a gyógyíthatatlan betegek számára olyan nyugtatók beadására teremt lehetőséget, amelyekkel "lerövidíthető az élet". 
Vágólapra másolva!

A javaslatot a kormányzó szocialisták és a jobboldali ellenzék együtt terjesztette be, 436 igen szavazattal, 34 nem ellenében és 83 tartózkodás mellett fogadták el a képviselők.

Eutanázia ezután sem lesz

A jövőben jobban tekintetbe kell venni a gyógyíthatatlan betegeknek a halálba segítésre vonatkozó kérését, de a törvény továbbra sem ad lehetőséget az eutanáziára. Jogot biztosít viszont a végstádiumban lévő gyógyíthatatlan betegek számára a halál beálltáig a "mély és folyamatos nyugtatókezelésre", azaz a lassú elaltatásra, amennyiben a beteg az ez iránti óhaját előzetesen kifejezi.

A franciák többsége támogatja az eutanáziát is. A képen Jean-Luc Romero (középen), a Jog a Halálhoz Egyesület elnöke tart beszédet Forrás: AFP/Kenzo Tribouillard

Az életben tartó kezelések elutasíthatók

Ez a jog pedig egy újfajta kötelezettséget jelent az orvosok számára: amennyiben egy gyógyíthatatlan beteg előzetesen visszautasítja az életben tartásra szolgáló kezeléseket, azt az orvosnak minden esetben tiszteletben kell tartania. Ez a fajta betegjog eddig nem létezett.

A szavazást egy kisebb incidens zavarta meg: ismeretlenek szórólapokat szórtak a tribünről a kormánypárti képviselőkre, amelyen "Nem az eutanáziára" és "Ellenállás" felirat volt olvasható.

Réges-régi ígéret

Francois Hollande államfő a 2012-es elnökválasztási kampányában ígértet tett arra, hogy módosítani fogja a 2005-ben elfogadott úgynevezett Leonetti-törvényt, amely bizonyos esetekben lehetőséget biztosít arra, hogy leállítsák a kezelést és a beteget "hagyják meghalni", az orvosi közreműködéssel történő eutanáziát ugyanakkor nem engedélyezi.

Szenátusi jóváhagyás is kell

Az új törvénytervezetet, amelyről még a szenátusnak is szavaznia kell, a kilenc évvel ezelőtti jogszabály megalkotója, Jean Leonetti jobboldali képviselő Alain Claeys szocialista képviselőtársával együtt készítette el. A javaslat lényege, hogy a gyógyíthatatlan betegek esetében olyan nyugtatók beadására lehetőséget teremt, amelyekkel "lerövidíthető az élet".

Némely nyugtatóval lerövidíthető az élet Forrás: Photononstop/Jacques Loic

A franciák egyetértenek

Egy vasárnap nyilvánosságra hozott felmérés szerint a franciák 96 százaléka támogatja az altató kezelés alkalmazását abban az esetben, ha azt előzetesen kéri a beteg, de 88 százalék akkor is engedélyezné, ha arról csak az orvosok határozhatnának egy döntésképtelen helyzetbe került beteg esetében.

A franciáknak egyébként nyolcvan százaléka az eutanázia engedélyezését is támogatja a felmérés szerint. Annak ellenére, hogy a nagy erkölcsi kérdésekben állást foglaló és a politikusoknak tanácsokkal szolgáló ügynevezett etikai konzultatív nemzeti bizottság ősszel arra hívta fel a figyelmet, hogy a kérdésben nagyon megosztott a társadalom.

Csak három európai országban lehetséges

Forrás: AFP/Andrew Burton

Az eutanázia csak három európai országban, Hollandiában, Belgiumban és Luxemburgban engedélyezett, de Svájcban például lehetőség van a halálba segítés azon formájára, amikor a beteg orvosi segítséggel lesz öngyilkos, azaz az orvos által előkészített halálos adagolású gyógyszert vesz be. A közelmúltban Kanadában is engedélyezték. Nemrég egy chilei kislány fordult országa elnökéhez, hogy engedélyezze számára a "kegyes halált".