Kilencven rendőr sebesült meg Frankfurtban

Frankfurt, 2015. március 18.
Felgyújtott rendőrautó előtt bohócmaszkos tüntetők Frankfurtban a rendbontók és rendőrök összecsapása közben, 2015. március 18-án. A kapitalizmust elutasító Blockupy baloldali szervezet aktivistái blokáddal próbálják megakadál
Frankfurt, 2015. március 18. Felgyújtott rendőrautó előtt bohócmaszkos tüntetők Frankfurtban a rendbontók és rendőrök összecsapása közben, 2015. március 18-án. A kapitalizmust elutasító Blockupy baloldali szervezet aktivistái blokáddal próbálják megakadályozni az Európai Központi Bank új frankfurti épületének megnyitását. (MTI/AP/Michael Probst)
Vágólapra másolva!
A szervezők becslései szerint tízezer ember vett részt azon a frankfurti tüntetésen, amelyen összecsaptak a rendőrökkel. A tiltakozók barikádokat és autókat gyújtottak fel, több tüntető és majdnem kilencven rendőr megsebesült.
Vágólapra másolva!

A Blockupy nevű szövetség szervezte az Európai Központi Bank ellen az intézmény új székházának átadására szervezett tüntetést, amelyen a becslései szerint tízezer ember vett részt, sokan közülük Európa más országaiból érkeztek.

A rendőrség szögesdrót kerítéssel is próbálkozott Forrás: AFP/Odd Andersen

A tüntetők a Reuters jelentése szerint barikádokat, gumiabroncsokat, szemeteskukákat és autókat – köztük hét járőr kocsit – gyújtottak fel, üzleteket támadtak meg, kövekkel és Molotov-koktélokkal dobálták meg a rendőröket.

Bohócmaszkos tüntetők a felgyújtott rendőrautó előtt Forrás: MTI/AP/Michael Probst

Káosz a belvárosban

A rendőrök vízágyúkkal próbáltak utat vágni a feketébe öltözött tüntetők között a bankközpont bejáratához. Öt embert őrizetbe vettek, és többeket bevittek kihallgatásra.

Majdnem kilencven rendőr megsérült, és több tüntető is, amikor az egyenruhások borssprayt vetettek be.

A szervező szerint békés tiltakozásra készültek Forrás: MTI/EPA/DPA/Arne Dedert

Legyen vége a megszorításnak

Az egyik szervező, Ulrich Wilken azt mondta, hogy az EKB ellen tiltakoztak, amely „annak ellenére, hogy nem demokratikus úton választották, akadályozza a görög kormány munkáját”. „Azt akarjuk, hogy vessenek véget a megszorítás politikájának. Hangos, de békés tüntetést akartunk” – mondta a brit hírügynökségnek.

A tüntetők előtt nem volt akadály Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Arne Dedert

Hannah Eberle, a Blockupy szóvivője a Deutschlandfunk közszolgálati rádiónak azt mondta, hogy az EKB a pénzügyi szektor érdekeit az emberek érdekei fölé helyező, elhibázott válságkezelő politika egyik fő alakítója.

„Az EKB emberek életével játszik”, ezt mutatja például az öngyilkossági ráta emelkedése és a születésszám csökkenése Görögországban – mondta a szóvivő az MTI összefoglalója szerint.

Rohamrendőrök és égő autók Forrás: AFP/Odd Andersen

Fojtogatja Athént

Janisz Varufakisz görög pénzügyminiszter maga is azért bírálta az EKB-t a múlt héten, hogy Athénnal kapcsolatos politikája „fojtogató”.

Mario Draghi, a bank elnöke azonban azt hangsúlyozta, hogy tévednek azok, akik szerint az EKB a hibás. „Az eurózóna nem olyan politikai egység, ahol egyes államok folyamatosan fizetnek mások helyett. Mindig is világos volt, hogy az országoknak a saját lábukon kell megállniuk – és mindenki felelős a politikájáért” – hangsúlyozta.

Az EKB új székházát 2010-ben kezdték építeni, a beruházásra eredetileg 850 millió eurót szántak, de nem sikerült betartani a tervet, s a székházra végül csaknem 1,2 milliárd eurót költöttek.

Az új székház végül 1,2 milliárd euróba került Forrás: MTI/EPA/DPA/Boris Roessler