Az oroszokat hidegen hagyja Nyemcov és a halála

Borisz Nyemcov
Bizonyítékai voltak
Vágólapra másolva!
Az oroszokat egy csöppet sem érdekli Borisz Nyemcov meggyilkolása – derült ki a független Levada Központ felméréséből. A kiszivárgott nyomozat anyagok szerint egyébként állítólag ötmillió rubelért ölték meg a bérgyilkosok a politikust.
Vágólapra másolva!

A Levada Központ március 13-16. között készített reprezentatív közvélemény-kutatást 1600 fő megkérdezésével Borisz Nyemcov meggyilkolásával és a nyomozással kapcsolatban.

Kiderült, hogy csak a megkérdettek fele tudta csak, hogy Nyemcovot megölték, és a kérdésre, mit érzett, amikor tudomást szerzett a meggyilkolásáról, 37 százaléka azt válaszolta, hogy semmi különösebbet, míg 26 szárazék az együttérzést nevezte meg.

A válaszadók döntő többségének – 64-79 százalék – halvány fogalma sem volt a két legfontosabb dokumentumról, amelyik Nyemcov nevéhez fűződött, és Vlagyimir Putyin elnököt bírálta.

Virágok a tragédia helyszínén Forrás: MTI/EPA/Szergej Csirikov

A nyomozás állása sem érdekli őket

A megkérdezettek 48 százaléka nem, 32 százaléka „nem nagyon figyelmesen” követi a nyomozás állásáról szóló híreket. Mindössze 15 százalék véli úgy, hogy valami köze lehetett a hatalomnak a gyilkossághoz, míg 26 százaléknak nincs véleménye a kérdésről.

Újra a muszlim szál

A Roszbalt orosz hírügynökség azt állítja, hogy „alkalma volt betekintenie a nyomozati anyagokba”, amelyekből az derül ki, hogy a politikussal a Mohamed-karikatúrák közzétételének „aktív támogatása miatt végeztek”.

A gyilkosság feltételezett végrehajtója, Zaúr Dadajev olyan, egyelőre nem ismert személyek „megrendelésére” gyilkolta meg ötmillió rubelért (23 millió forint) Nyemcovot, akikkel azonos vallási meggyőződése – számolt be az MTI.

A többséget a felmérés szerint hidegen hagyja az egész ügy Forrás: MTI/EPA/Szergej Ilnyickij

Hivatalosan nem kommentálnak

Vlagyimir Putyint folyamatosan tájékoztatják a nyomozás állásáról – idézte az Itar-TASZSZ Dmitrij Peszkov elnöki szóvivőt, aki közölte azt is, hogy a vizsgálat végeztéig semmiféle hivatalos jelentést nem adnak ki, kremli forrásokból sem.

A nyomozók természetesen adhatnak ki bizonyos információkat, ha szükségesnek ítélik – tette hozzá Peszkov.