Mindenkit megelőzött Orbán Viktor kínos pillanata

juncker orban
Vágólapra másolva!
Kétes dicsőséget szerzett magának a magyar miniszterelnök a BuzzFeed nevű hírportálon. 
Vágólapra másolva!

Az amerikai honlap naponta tesz közzé humoros listákat, tegnap „21 dolog, ami olyan kínos, hogy már fáj” címmel publikáltak egyet. Ezen rögtön az első helyre került Orbán Viktor és Jean-Claude Juncker brüsszeli kézfogása.

A magyar kormányfő januárban találkozott az Európai Bizottság elnökével, közös kézfogásuk azonban kínos jelenetbe torkollott. A találkozóról készült videón az látszik, hogy Orbán még maradna, Jean-Claude Juncker azonban a kezénél fogva maga után húzza.

Nem egy plasztikpolitikus

Az eset után egy vezető újságíróknak tartott háttérbeszélgetésen, amelyen az Origo is ott volt, a miniszterelnök azt mondta: Junker nem egy plasztikpolitikus. Ha valakit homlokon csókolna a kamerák előtt, Brüsszelben azon sem csodálkoznának. Ő ilyen.

Rajta van az új-zélandi kormányfő is

A BuzzFeed listáján a fenti jelenet mellett olyanok kaptak még helyet, mint egy pezsgősüveggel szerencsétlenkedő vőlegény, egy fegyverét leejtő katona és egy szegény galamb. Orbán Viktor mellett még egy politikus szerepel a cikkben: az új-zélandi miniszterelnök, aki képtelen beverni egy szöget.